Az volt a feladat fotószakkörön, hogy készítsünk portrét Philippe Halsman (1906-1979) fotói alapján. Én a nehezebb utat választottam. Analóggal indultam neki a feladatnak.
Abból indultam ki, hogy egy portrét nem lehet pontosan "lemásolni" és, hogy nem is ez a feladat, hanem az, hogy Halsman stílusában dolgozzunk. Elsőként ki kellett választani a fotót, aminek alapján dolgozunk. Ezt megkönnyítendő megmutatta nekünk a tanár úr a következő honlapot: philippehalsman.com/
Azt mondta: "Fiúk, innen lehet szemezgetni!"
Az első kép, amire a választásom esett Marlon Brandoról (1924-2004) készült egyik portréja volt.
Ezt azért választottam, mert volt egy régebbi portrém, ami hasonlított erre, így volt egy kész képpárom. Ez megnyugtató volt, mert az analóg technika -bármilyen jól csinálja az ember- mégiscsak lutri.
Nagyon szeretek portrét fotózni. Szeretem megragadni az emberek pillanatnyi lélekállapotát egy fotón. Izgatott, hogyan lehet megmutatni ilyen módon a fényképész gondolatát. Ennek az ötletnek az alapja lett Halsman Weegee-ről (1899-1968) készült portréja.
És íme az én interpretációm:
Minden képnek megvan a maga története. A fenti fotóról is joggal kérdezi az ember, hogy miért tükröztem meg...
Az egyik barátom az előző évben érettségizett itt, Pannonhalmán. Nagyon sokat beszéltünk a fotózás ilyen-olyan mikéntjeiről. Mutatott egy mobillal készített fotót az öccséről. A kép hasonló módon lett megtükrözve. Azóta akartam készíteni egy fotót, ami hasonló módon készült. Úgy alakult, hogy -az öccsével- egyik sétaidőben együtt mentünk ki fotózni az apátság arborétumába. Azzal hülyéskedtünk, hogy a másik észreveszi-e, hogy fotózzuk. Egyszerre lőttük el a gépeket, és részemről nem figyeltem annyira, így a következőképp alakult a tekercs:
Amikor megláttam a negatívot nem estem kétségbe. "Majd kihozok belőle valamit"-gondoltam. Még aznap eszembe jutott a fotó, amit a barátom mutatott. Így történt, hogy fogtam, és megtükröztem a fotót. Nem mostam le róla a fixírt, így kapta ezt az érdekes, szépiás tónust.
A következő mintafotó Andy Warholról (1928-1987) készült:
Ezt a fotót technikailag tartom érdekesnek. Foglalkoztatott, hogy az én lehetőségeim között képes vagyok-e ezt az erős terminátort (terminátor=fény és árnyék határa) megteremteni az arcon. Ezért egy olyan barátomat választottam, akit fotóztam már, így ismerem, hogy milyen megvilágítást igényel. Kátai Balázs mondta nekünk: "Nincs két ugyanolyan megvilágítást igénylő arc. Körültekintőnek kell lenni!" Laborszobában készült a kép. Olvasólámpákkal világítottuk az arcot. Nem volt egyszerű, de megérte.
Íme az eredmény:
A szkenneléssel sajnos nem tudtam visszaadni azt a markáns, és erős fekete tónust, ami a papírkép jobb oldalán uralkodik.
Érdekességként felteszem a tekercs kontaktját is. A bal alsó indexkép az, amiből a fenti képet kihoztam.
Remélem sikerült valamit átadnom ezekkel a fotókkal azokból az emberekből, akiket ábrázolnak. Ha tényleg egy egyéniséget látunk a képen, a portré elérte a célját. Merem remélni, hogy ezek a képek elérték céljukat, mint portrék.
Sz.M.
